KING KONG (1933)
szépség és szörnyeteg örökérvényű meséje.a maga idejében pénzügyileg a legsikeresebb alkotás volt, amiből így vagy úgy máig merítenek a filmkészítők.a legelső katasztrófafilm, ami lefektette azokat az alapokat, amelyekre az összes többi épül.egy ideig azt hittem, hogy a legelső stop-motion nagyjátékfilm volt, de felvilágosítottak, hogy pl a
the lost world 8 évvel korábbi.a technikánál maradva, sokan nem tudják, hogy pontosan mi is a stop-motion.röviden annyi, hogy készítettek egy kb fél méteres, fémvázas, minden porcikájában mozgatható kongot.ha mondjuk fel kell emelnie a karját, akkor pár centit emelnek rajta és lefotózzák.ezt ismételve érik el a megfelelő hatást (ezért van az is, hogy kissé darabosnak hat a mozgás, ami mondjuk rádob a félelem faktorra egy terminátor csontváznál).iszonyatosan nagy meló, egy nap alatt kb 2 másodpercnyi anyagot tudtak így rögzíteni.volt, hogy a zsungeles környezetben kinyílt egy virág kong mellett amit csak napokkal később szúrtak ki, így mehetett az egész meló a kukába.
a harmincas évek elején a hangosfilm gyerekcipőben járt még de kong oroszlán, illetve tigris hangokon üvöltözik,miközben egy egész orchestra játsza külön a filmhez írt zenei témákat.próbáljuk csak elképzelni, hogy mit élhettek át az emberek a film premierjén.úgy gondolom hasonló élmény lehetett mint most egy imax-os avatar nekünk.
original 30's trailer
UTÓDOK
namármost van itt egy ferelmesen gusztustalan palettából dolgozó
újraszínezett verzsön, a 70-es évekbeli
remake, és természetesen a mostani
peter jackson féle.
illetve mindenféle gyanús cucc, gondolok itt a godzillás összeeresztésre és a 70es remake folytatására amiben kong új szívet kap.véleményem szerint az első feldolgozás nézhető, az új meg egy sima cg-s eyecandy (az viszont becsülendő, hogy megpróbáltak újrakreálni egy immáron végleg elveszett jelenet-ahol egy óriáspók bezabálja a legénység tagjait- méghozzá a fent említett stop-motion eljárással).
DVD
joglejárat miatt már nem kapható nálunk a 2 disces változat ami így készült videoval, audiokommentárral, és temérdek érdekes infoval rendelkezik.talán vaterán akad belőle.