DJ OZMA
A tagok balról jobbra: PANCHO, DJ OZMA, Yoruo "KING" Junitsu.
DJ OZMA-ék 2006-tól kezdve léteznek, és főként koreai diszkószámok átdolgozásaival váltak híressé, illetve színpadi show-jukkal hírhedtté
(általában a műsor végére mindannyian egy szál alsógatyában végzik XD).
A csoport "motorja" maga
OZMA, aki
Ayanocozey Show-ként már ismert lehet néhányotoknak, a
Kishidan nevű - igencsak lökött - rockbanda énekeseként. De nem csak őt szalajtották innen, a Kishidan ügyeletes bohócát,
Saotome Hikarut is megtalálhatjuk itt, ebben a formációban
PANCHO néven. Végül, de nem utolsósorban OZMA mellett a banda másik vokálosa is meglett,
Hoshikuzu Teruya személyében, akit rögtön
Yoruo "KING" Junitsunek kereszteltek (egyébként ő is Kishidan vonatkozású, mivel a rockbanda háttértáncos-csoportjának, a
Binetsu DANJInak egyik tagja).
Itt még nem áll meg a teljes taglétszám, ugyanis számos egyéb ember is közreműködik abban, hogy a koncertlátogató közönség minden alkalommal egy vidám, változatos, látványos programot kapjon. Erről az
OZ-MAX (táncos- és énekeslányok), az
OZ-MATE (háttértáncosok), illetve az
OZ-MANIACS (egyéb szórakoztató elemek) csoport gondoskodik.
DJ OZMA-ékat leginkább a hatalmas sikert aratott
Age♂Age♂EVERY☆Night c. dalukért ismerhetjük, mellyel fel is léptek a nagyszabású évvégi
Kouhaku Uta Gassen TV-műsor 2006-os adásában. Emlékezetes fellépés maradt ez mind a közönség, mind a banda számára, mivel a performansz végére a táncosnők látszólag egy szál semmiben (valójában "meztelen ruhában") lejtettek, hatalmas felháborodást okozva. 2007-ben is hívták ugyan OZMA-t a műsorba, de nem fogadta el a felkérést.
A fiúknak eleddig két nagylemeze jelent meg (a beszédes című
I ♥ PARTY PEOPLE és második része), egy maroknyi single-je, továbbá egy kétlemezes live DVD-vel (
LUV-XURY) is megörvendeztették már rajongóikat, többek közt.
Nah, akkor a kötelező terjengős bemutatást letudva, kinek mi a kedvence tőlük?

Nekem általában a kislemezes dalok jobban bejönnek, de vannak azért az albumos számok között is jószerivel gyöngyszemek.
Mégis ha választanom kell, az abszolút favorit akkoris a
Chou! és az
Age♂Age♂EVERY☆Night marad.
PV-ket nem igazán figyelem, nem tudnak lekötni, szívesebben hallgatom őket.
(a fiúk bemutatása nagyban a wiki.theppn-es cikk alapján készült)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
KISHIDAN
A tagok balról jobbra: Tommy (gu), Ranma (gu), Show (vo), Hikaru (vo&etc.), Matsu (ba), Yukki (dr)
Habár csak az ezredforduló óta ad ki lemezeket, a Kishidan már 1996-tól kezdve boldogítja a japán rock'n'rollra vágyók szívét, egyre tökéletesítve és csiszolva popos felhangú energikus rock-zenéjét, izgalmas és mozgalmas koncertekkel.
A tagok és teljes neveik:
Ayanokouji Shou (Show) - vokál (régebben gitár is)
Saotome Hikaru (Hikaru) - háttérvokál, tánc
Saionji Hitomi (Tommy) - gitár
Hoshi Grandmarnier (Ranma) - gitár
Shiratori Shouchikubai (Matsu) - basszgitár
Shiratori Yukinojou (Yukki) - dobok
A banda magja 1996-ban jött össze zenélni, ekkor még csak
Show és
Hikaru alkotta a legénységet, előbbi éneken és gitáron, utóbbi basszusgitáron és dobokon. Nem sokkal ezután csatlakozott hozzájuk
Ranma, aki Show mellett a másik fő dalszerző a zenekarban. Amikor
Tommy is belépett, Show átállt csak éneklésre. Végül
Yukki és
Matsu megérkeztével teljes lett a ritmusszekció is, így Hikaru egyfajta bohóc szerepet tölt be a lemezeken és koncerteken, háttérvokálozva/ordibálva, a közönséget hergelve és táncra buzdítva. Egyébként is nagy szerepe van náluk a sok koreografált mozgásnak, amit a közönség előszeretettel utánoz is (az egyenruhájuk is egyszerre idézi a régi iskolásruhát, illetve fiú cheerleader cuccokat). Ha már mozgás, meg kell említeni a
Binetsu Danjit, ami nem más, mint a Kishidan különbejáratú háttértáncos csoportja, rendkívül komikus figurákkal és előadásmóddal (innen avanzsált énekessé a DJ OZMA-ba King).
A zenekarnak 2000 óta megjelent 7 albuma, köztük az utolsó egy egészen különleges, melyen minden tag egy saját kis alteregóbandát személyesít meg, így egy rendkívül sokszínű
(habár szerintem meglehetősen gyenge XD) zenei egyveleget kapunk.
Habár 2008-ban nem lehetett felőlük hallani, annál nagyobb volt az öröm, hogy bejelentették január 27-én
(01.27 --> a zenekar számára nagy jelentősége van a "127"-es számnak, ez egy japán autóút száma), hogy április 25-én és 26-án koncerteznek a Budokanban, illetve hogy már veszik fel az újabb dalokat az Avex égisze alatt.
Akik most kezdenének ismerkedni a bandával, a
BOY'S COLOR, a
TOO FAST TO LIVE TOO YOUNG TO DIE és az
I Love You albumokat ajánlom, és hogy nézzenek sok videót youtube-on, mert a Kishidant látni hatalmas élmény.
