Na, hát ez a pillanat is eljött, úristen. *ideges* ^^"
Egyszer egy szünet után pszabi úgy jött suliba, hogy azt mondta nekem "Te, mondok neked olyat, hogy elájulsz...", felvetette, hogy alakítsunk valami bandát, ami J-rock számokat dolgoz föl, "remixel" át akusztikus verzióba, mondtam "oké, jóóvan."
Így megalakult március 28-án a The 21st Cherry Boys (mely a nevét a Buck-Tick zenekar "21st Cherry Boy" c. számából vette), és nevéhez hűen egy B-T nóta átdolgozásának gondolatával állt elő, ez a Dress volt. Nehezen sikerült hozzá alapanyagot találni (kotta = nulla, maradt a midi és mindenféle gyanús progik), és közben a lelkesedés is kicsit alábbhagyott (érettségikre való készülés).
Így oszlott fel a The 21st Cherry Boys.
Persze a zenészek nem bírták sokáig, lassan, de biztosan egyre közelebb kerültek a célhoz ismét, amely végül egy titkos újjáalakulásban csúcsosodott ki. Az érettségi szünetnek és a tagok újból feltüzelt lelkesedésének köszönhetően egyre sűrűbbek voltak a próbák, a zenével való foglalkozások.
Ez a mozgolódás odáig "fajult", hogy végre sikerült felvennünk az első számunkat, amit mindig is akartunk, a Dresst, ráadásul még egy kis photoshoot is belefért a mókába.
További terveink is vannak (számokat illetően), amiket egyelőre nem szeretnénk elárulni. Nem akarunk single-öket/albumokat csinálni, nem adunk ki materializált hangzóanyagot, csakis az internetre támaszkodunk. Ez a banda egy hobbi, szórakozás nekünk - és reméljük, még ha néha be is fogjátok majd a fületeket (

), Nektek is az lesz.
Tehát nem akarjuk megváltani a világot, szinte énekelni sem tudunk (annyira XD), nem is várjuk el, hogy tetsszen akárkinek a zenénk, bár fangirljeink már vannak.

Kinézetre se várjon el senki semmi csilivilit, én mostani fotózásunkat amolyan "maszek kei"-nek nevezném...
A banda az alábbi tagokból áll (balról jobbra, elölről hátra, kinek hogy tetszik...) XD
Jigsaw: ének, klasszikus gitár, szemüveg
Pszabi: ének, zongora és szintetizátor
Ha valaki kíváncsi több (hasonló minőségű, csak nagyobb) képre, annak velünk kell kapcsolatba lépnie, értelemszerűen.
Jó zenehallgatást és szórakozást, reméljük tetszeni fog a zenénk, mi rendkívül jól szórakoztunk a készítés alatt.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Dark Cherry
alapítva: 2007.03.28
Tagok:
Oshare Booty (vokál, zongora)
blog
Jigsaw (gitár)
blog
Kyoki (bass)
blog
Cay (dob)