Hú, nagyon örülök, hogy ilyen sikert aratott a fordítás!
Egyébként, hogy ennek az interjúnak a válaszaiból mennyi igaz, az kérdéses, de el tudom képzelni, hogy hasonló válaszokat adott, amilyen kerge mostanában. Én jól szórakoztam közben, mikor olvastam, az biztos...zuhanyzós kérdés meg ...LOLOLOLOL
Azonban már jóval több valóság alapja lesz azoknak a Monthly Vamps-ban megjelent interjúknak, aminek már nekiálltam!
Ju-Ken interjú egy része kész, többek közt elmeséli hogy kivel és hogyan került kapcsolatba még a pályája elején (Heath, Kaz és Hide, Hyde, stb.) , miért pont a basszusgitárt választotta, milyen a Vamps-ban dolgozni, stb. Érdekes figura és még érdekesebb interjú!
Egy kis ízelítő belőle:
Eredeti angol szöveg:
Karenkk
Monthly VAMPS Vol. 3 - Ju-ken iterjú
Első tapasztalatok:
17 éves voltam, amikor elkezdtem zenélni. Nem azok közé az emberek közé tartozom, akik először a gitáron kezdtek el tanulni, és utána nyergeltek át valami miatt a basszusgitárra. Én mindig is basszusgitáros akartam lenni.
Első tanítóm a környékemen lakott. Nagyszerűen játszott gitáron, nekem is először ahhoz próbált kedvet csinálni. Azt mondta: könnyű megtanulni rajta játszani, és még énekelhetek is, miközben zenélek rajta.
Természetesen számtalan gitárja volt, amelyek között volt pár basszus is. Mikor azokról a hangszerekről kérdeztem, azt mondta, hogy nehéz megtanulni rajtuk játszani és ugyanolyan nehéz zenélni velük, nem egy olyan hangszer, amivel magában is tudsz játszani. Rájöttem, hogy az emberek egy kisebb része szereti a basszust és közéjük akartam tartozni.
Út a hivatalos zenésszé válásig:
Mindig ez volt a célom. Már az általános iskolában is zenész akartam lenni. Mindazonáltal soha nem gondoltam, hogy egy zenekar tagjává válok és jelentőssé válhatok. Csak meg akartam élni a zenélésből. Kezdetben Kyotóban játszottam, de ott nem tudtam magamat eltartani, és rá kellett döbbennem, hogy szélesítenem kell a látókörömet.
Akkor elkezdtem dolgozni olyan bárokban, amiket a hivatásos zenészek látogattak. Így találkoztam Heath-el, az X Japan basszerosával, aki felkért, hogy vegyen részt a szólómunkája felvételeiben. Abban az időben, ha találkoztam valakivel, akinek csak egy kis köze is volt a zenei iparhoz (zenészek, menedzserek, producerek , stb.) mindig átadtam a névjegykártyámat a nevemmel, telefonszámaimmal, miután bemutatkoztam: „Ju-ken vagyok, és basszuson játszom. Ha van bármilyen munka, amit el tudok végezni, kérlek szóljatok! Még akkor is, ha csak videóban kell imitálni a basszusgitáron való játékot, vagy tv show-ban kell fellépni, azt sem bánom. Akármennyi időre szól, engedjék meg, hogy részt vegyek benne.”
- KAZ-ről:
Az egyik bárban, ahol éppen akkor zenéltem, nagyon sötét volt. Egy éjjel Hide-san és KAZ besétáltak, nekem meg pont az jutott eszembe ah, még két ilyen furcsa ember.

Meghívtam őket egy italra. Akkor még nagyon fiatal voltam, megszólítottam Kaz-t:
„KAZ san, lehet, hogy ez túl közvetlen,de lennél oly udvarias, és levennéd a napszeműveged?” A legtöbb ember a nyers beszédem miatt megharagudott volna rám. De KAZ azonnal levette, és bocsánatot kért! Akkor jöttem rá, hogy ő teljesen más személyiség, mint a többi zenész, akiket eddig megismertem. Még többet akartam róla tudni. Mikor meghallgattam az Oblivion Dust zenéjét, meglepődtem, hogy mennyire eltér a többi japán előadótól, akiket ismertem. Akkor döntöttem el, hogy egyszer szeretnék majd vele dolgozni.