Általánosban minden könnyebb volt szerintem. Persze ott is voltak atrocitások, az osztálytársam tolvaj volt, és ott rövidített meg minket, ahol tudott. Visszaélt továbbá avval is, hogy egy évvel idősebb volt, és köztünk a legmagasabb. (Naná, hogy a legkisebb szólt be neki a legtöbbször... csoda, hogy nem vert meg ezért.) Persze párszor majdnem kukát borított rám, mint az a fiú, aki visszaköpött, és egy nem túl nőies viszontleköpéssel jeleztem neki, hogy ugyanúgy gyűlölöm, mint ő engem. Én sem vagyok semmi, zakkant, mint a többi, keresem és megtalálom a bajt.
Mindennek ellenére az általános iskola egy kis zárt világ volt. Ahogy középsuliba kerültünk minden megváltozott. Kissé szexuális gólyszívatás, egy Viva TV-s szereplés. (Bár utóbbi egész jól sült el, tekintve, hogy én tettem a lelkes Viva nézőt, aki csak odajött nézelődni, és hagytam, hogy az osztálytársaim égjenek, mint a rongy, még be is voltak öltözve. Én mint az ellenkezés mintaképe, nem. Ezért is függetleníthettem magam a sok hülyétől. Mikorra másodikon lettem már kezdem érezni, az utánunk következők durva arcok. Nem arról van szó, drága egyetlen híres, maffiakapcsolatairól is ismert osztálytársam is vitt túlzásba dolgokat. Tűzoltópalackokat nyitott ki többek között.
Persze az osztályviszonylatban nézve sem volt jó a helyzet. Volt 4 büdös emberünk, akik közül kettővel nem is nagyon foglalkoztam e tekintetben, hiszen valahogy a stílusukkal járt a hanyagság. Egyikük nem szólt hozzám –de máshoz sem- a másik viszont nagyon kedves volt.
A harmadik és egyben a legbüdösebb állandóan rajtam lógott és mindenhova követett. Számtalanszor kerültem miatta rossz helyzetbe, ami miatt még ma is fáj a szívem. Nagyon durván rámszállt annak ellenére, hogy én többször is nagyon bunkó megjegyzést tettem neki. Bár az esetek többségében próbálok emberközelibb lenni, de nem használt. Látta a gyengeségem, és tudta, hogy én nem fogom csak új felrúgni, a titkon lefotózott kilátszó bugyiját terjeszteni a neten. Persze ahogy mondtam a lehető legundorítóbb módon viselkedtem vele. Példának okárét nem túl kedvesen, de konkrétan megfogalmaztam, a büdösségéről szóló pletykák igazságtartalmát:
-XY beszélnünk kell.
-Tudom mit akarsz mondani.
-Nem, nem tudod. Azt akarom mondani, hogy a pletyka iagz.
Mindennek ellenére hűségesen követett, és utánzott. Borzalmas volt, nem kívánom senkinek. Még ki is nevezte magát tiszteletbeli testvéremnek, és sajnos miatta nem közeledett felém valaki, akit én persze nagyon kedveltem.
Ezt a lányt sokszor bántották. Térjünk rá hát erre a témára. Nem mondom, a végén már kezdett idegesíteni a dolog. Bár én nem vettem részt az ellene irányuló támadások legjavában, de megszólalt így is a lelkiismeretem.
Mindenesetre pár adat róla, miért is bántják.
Mára gondolom sokat változott külsőleg, ám öt éve bátran mondom ő volt a Sokk-királynő és ezt nem éppen az extravaganciájára értem. (márha extravagáns az ha valaki már olyan büdös, mintha évek óta nem fürdene, és az izzadság megkrémesedett volna a hónaljában, oly mértékben, hogy azt már kenyérre lehet kenni, vagy erjedt szaga van, és már kilométerekről érzik, ha feléd tart. Ha ez nem lenne elég négy év alatt párszor, ha tisztának, mosottnak láttam a haját. Folyton zsíros cafatokban hull pattanásos vállaira. Akárhányszor ránéz az ember, elszörnyülködik, hisz tele van korpával a haja, és még a szemöldöke is korpás! És így tovább... lehetne még mesélni róla). Az sem elhanyagolható kérdés, hogy egyszer beszélni szeretett volna velem, kérte kísérjem el vécére. Képes volt –kerek perec kimondom – fosni. Úgy elhívott oda, hogy gyomorrontása volt. Nos akkor is olyat olvastam a fejére, hogy azóta is emlékszik rá. Remélem.
Vele sokféle atrocitás történt. Egykor a ruhái zavarbaejtőek voltak. Szarrá rongyolódott bugyijának szárát összecsavarta, és a hasáig felhúzta. Ez nem túl ízléses hatást keltett csípőnadrágjával. Nem azt mondom mikor a háta közepéig felhúzott tangát hordott sem volt túl felemelő látvány. Ez utóbbi esetben le is foglalták egy alkalommal, ő ráhajolt a padjára célpontot szolgáltatva. Szinte mindenki elővette a mobilját, és ezt fotózgatta. Kedves büdös osztálytársam meg is paskolta a fejem, hogy röhögjünk egy jót a lányon, mire én csak egy „Undoróítóak vagytok”-at tudtam elszórni. Akárhogy nézzük ez mégis aljas volt.
A tanárok is minden szemtelenség nélkül támadták. Aztán egy kisebb bűnügybe is keveredett, ami miatt pszichológushoz kellett járnia. Akárcsak legjobb barátjának, az ugyancsak büdös és rászállós fiúnak, akit nevezzük Leonardonak az egyszerűség kedvéért oks? Nos Leonardo piocisztikus megnyilvánulásai még az említett lánynál is rosszabbak. Ő is büdös, és nem is tesz ellene semmit. Hány napot éltem át, hogy ő az ötös tanuló seggen csúszott előttem, hogy segítsek neki, noha én kettes vagyok. Internetes órákon mindig elült a helyéről odahúzta hozzám a székét és nézte a levelezésem. Már felkészültem rá, hogy legközelebb egy yaoi videót fogok bekapcsolni... –az a pletyka járja, hogy meleg a srác, amit tagad, bár tény, hogy nem lehet egyértelműen megállapítani- Egyébként elég bizonyíték nekem, hogy begyógyszerezte magát, magyarul öngyilkos akart lenni, mert egy fiú, akire rászállt mérhetetlen nagy ragaszkodásával, kifejezte abbéli reményét, hogy soha többé nem beszél hozzá, nem ér hozzá, semmi kapcsolat nem lesz köztük, csak hidegség. (régen barátok voltak, de Leonardo tevékenykedett. Beosztotta a fiú minden idejét, meghatározta, hogy mindig találkozniuk kell, és csakúgy mint az én esetemben minden alkalmat megragadott, hogy összetapicskolja a fiút magát, a ruháit, a füzeteit, cuccait. Azt hiszem ez a fiú idegösszeroppanást is kapott a dologtól, én ahhoz képest még elég jól bírom, bár tény, hogy egyre gyakrabban vannak pszihopatikus kitöréseim, ami abból fakad, hogy Leonardo direkt értetlenkedik, felkelt szünetekben a sziesztámból, és képes a füzetét még a fejemre is rárakni, vagy ha egy percre elülök a helyemről odaülni, hisz ama helyen az előbb még az én fenekem pihent.
Végül mégis csak kitártam neki a szívem és elmondtam mennyira frusztrál a közelsége, félve jövök már suliba és órára, hiszen mindig követ, szünetben is akárhova állok, ülök, jön utánam mikor senki nem kérte rá, nem vagyunk barátok. Azt hittem miután bevetem a nehéz tüzérséget, és büdösségére fókuszálok végleg leszáll rólam, de még mindig nem tett le arról, hogy egyszer a pszihiátriai kezeléseim okát jelentse. Hiszen képes volt otthagyni az egyetemet, mikor megneszelte, hogy hova vettek fel. Lényegében el sem tudjátok képzelni mennyire rám van szállva és akármilyen bunkó vagyok nem hagy nyugtot nekem. –Bár tény gyenge jellem is vagyok, szóval nem csoda-.
Őt is durván bántották már, megkérdezték tőle, hogy *s.e.g.g.b.e k.ú.r.t.a.-e. m.á.r v.a.l.ak.i* De evvel a szóhasználattal éltek, nem hiába írtam így ki, nem szeretem a káromkodást és csúnya beszédet, de ha így mondták, próbálok hű lenni az eredeti szövegkörnyezethez.
Persze minden osztályban volt/van és lesz is ilyen. Ez a volt osztályom története. (bár Leonardo ide is követett szóval bizton mondhatom, hogy az ötödév is rémálom nekem)
Az emberi viselkedést az ő történeteiken keresztül remekül ki lehet elemezni. Ők mit miért tettek, és a többiek milyen durván bántották. Persze a lényegi mondanivaló kb. ¾-e elmaradt, pár oldalon nem lehetne megírni, hogy az osztály mennyire bántotta őket.
Ahogy látom az alattam járó osztályok sem túl jók. Bár nem nagyon tudok példát mondani, hiszen nem azt nézem, hogy ott mi történik az emberekkel. Csak saját osztályommal tudnék újra csak példálózni, ahol vannak bunkók, kedvesek, állandó elégedetlenkedők, és IQ-fighterek is. A kisebbekről tehát nem nagyon van véleményem, csupán azt látom, hogy vannak, összeszemetelik az osztályt (bár az én osztályom véres tamponos-osztályos ügye azokhoz képest a legvérfagyasztóbb történet).
Normális suliba járok, 90 előtt születtem, mint osztálytársaim többsége. Nem igaz, hogy a 90 előttiek normálisabbak. Rajtuk is kiütközik a hülyeség. Nem azt mondom, hogy terjed, inkább általános a fiatalok körében a dolog.