" "dororo" egy hangutánzó szó, amely azt az effektet illusztrálja, amikor a ninják hírtelen "köddé válnak".
A történet Japánban játszódik, a Sengoku érában, középpontjában pedig egy születendő gyermek áll, akiről azt tartják, hogy ő lesz a démonok nemzetségének elpusztítója. A 48 uralkodó démonisten alkut ajánl a gyermek szamuráj apjának: ha megkapják az újszülött 48 testrészét, az apa fegyver által legyőzhetetlenné válik majd, és egész Japán urává növi ki magát.
A torz baba világra jön, az apa pedig egy kosárban a folyóba teszi a kis testet, akit egy misztikus tudósember talál meg. Elhatározza, hogy a lehetőségekhez képest ép, életképes emberkét "eszkábál" belőle - a szó legszorosabb érelmében.
A gyermek szépen felcseperedik és elindul, hogy visszaszerezze testrészeit a démonoktól. Rövidesen csatlakozik hozzá "japán legügyesebb tolvaja", Dororo, akivel együtt barangolják be Japánt, segítve a rászorulókat, és felkutatva a démonisteneket.
A mangából videojáték is készült 2004-ben, a SEGA gondozásában, Playstation 2-re, az amerikai és európai verzió a Blood Will Tell címet kapta.
Most pedig itt a grandiózus mozifilm! 2007. január 27-én mutatták be a japán filmszínházak, és az Azumi sikerét látva remélhetőleg rövidesen megérkezik hozzánk is. A jó minőségű előzetest húzhatjátok
lokálból (jobbklikk és save), de látogassatok el a film
weboldalára is, ahonnan több más trailer is tölthető.
Véleményem szerint érdemes odafigyelni rá."
copyright : 576konzol online